Amikor a kutya húzza a gazdát

Kira, egy juhászkutya, aki szívesen száll rollerre. A gazdája, Mario Reitz rácsatolja a vontatáshoz szükséges hámot, majd gyorsan összekapcsolja a rollert vontató szíjjal, és már indulhatnak is. Egy pillanat, és elindul, és máris óriási sebességgel száguld a réten.
„Nagyszerű, hogy így a kutya ki tudja élni a futási vágyát, minden energiáját ki tudjaadni magából, és többé-kevésbé szabadnak érzi magát” – véli Reitz, aki a belga juhászkutyájával mintegy két éve űzi a dogscooting sportot. Kira nösténykutya, és egy igazi „energiabomba”. Miután néhány kilométert lehúz a mezőn és erdőn át, kellemesen ellazul.
„Este boldogan fekszik a heverőn.” És ő maga, a gazda is élvezi, hogy a kutyájával ilyen túrát tesz meg a természet lágy ölén. Reitz, a Trier melletti Hockweilerben tevékenykedő pék szerint: „Ez nagyszerű érzés!”

A gondolat, hogy a kutyájával ezt a sportot űzze, 35 éves korában merült fel, mivel azzal próbálkozott, hogyan tudná a kutyája energiáit minél jobban lekötni. Előtte már a 6 éves Kirával többféle „kutyaképzéssel” próbálkozott. Többek között nyomkövetésre és engedelmességre oktatta. Úgy emlékszik, hogy a kutyája a roller vontatását egész gyorsan megtanulta: „Kétszer vagy háromszor próbálkoztunk, és már nagyszerűen futott velem.”

A kutyával rollerozás ma már divatsport, nyilatkozza Markus Behr edző. Pár éve már létezik a dogscooting, és „egyre több rajongója van. Még mindig fellendülőben van ez a sport.” Általában minden futást szerető kutyának ajánlatos. Az olyan szabadtéri sportok, ahol a kutya partner, egyre népszerűbbek. Az úgynevezett Canicross esetén a gazda és a négylábú egy szíjjal össze van kötve, és így futnak együtt a terepen. A „bikejöring” esetén a kutyát kerékpárhoz csatolják. Három- („dogtrike”) és négykerekű („sacco cart”) járműveket is húznak kutyák, de ezekben az esetekben többnyire két kutya húzza a járművet.