Megoldások a kisbabák alvás problémáira
Ahogy azt a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk, ha nem alszunk eleget, akkor a másnapunk stresszes, kényelmetlen, nyűgösek vagyunk, de legfőképpen nem érezzük jól magunkat. Ez bizony nem csak a felnőttekre, hanem a kisbabákra is igaz, éppen ezért fontos, hogy segítsünk nekik kialakítani a ritmusukat.
A babának nem szabad egyedül maradnia, ne hagyjuk sírni, érezze, hogy nincs egyedül. Néha elég egyetlen simogatás, de elsődlegesen fontos, hogy biztonságban érezze magát, azt pedig mi tudjuk neki megteremteni. Amikor éjszaka megriad, akkor ne kapcsoljuk fel a villanyt, csak próbáljuk megnyugtatni, ha pedig éhes, kapjon enni, az éjszakai anyatejes etetésről ne szoktassuk le öt hónapos kora előtt semmiképpen. A babák hamar tanulnak, rövid idő alatt megszokja majd, hogy mikor van az evésnek és mikor van az alvásnak az ideje.
Amikor kicsit nagyobb már a baba, tehetünk az ágyába plüssállatot, vagy ha van valamilyen takarója, azt, de amellett, hogy a mi szemünknek is kedvez, a babát is megóvja a fonott rácsvédő, ami esztétikus és biztonságosabbá teszi a kiságyat is. Gyakori szokása a kisgyerekeknek, hogy valamilyen önringatást végeznek, egy mozdulat ismétlésével próbálják magukat elaltatni. Ez néhány éves korukban általában megszűnik, de addig sem árt, ha kiságy ki van bélelve.
Nagyon fontos a rutin, amivel fokozatosan készülünk az elalvásra. Minden este kezdődjön a fürdéssel ez a rész, amit aztán a mese és az altatás kövessen. Ez általában fél-egy órát vesz igénybe, ne húzzuk el jobban, mert akkor a gyerekek nem lenyugszanak, hanem újra felpörögnek. Ne változtassuk az alvás helyszínét, ezzel is megelőzhetünk sok kellemetlenséget, illetve konfliktust, ha már picit nagyobb gyerekről van szó. Érdemes a szülőknek is akkor feküdni, amikor a pici elalszik, hiszen ezzel nagyobb az esély a pihenésre.